Miraculous LadyPapillon

,,Két múlt, egy jövő."

                                           A tánc: 

 

 

Egymásra néztek, egyikük száján sem akart egy szó sem kijönni. Julie nem tudta most mitévő legyen, mindenre számított méregdrága elkényeztetett libáktól kezdve új gonosz feltűnéséig, de Elias-ra nem, hogy pont belé fut, szó szerint. A fiúk akiket sikerült leráznia nem adták fel, utána mentek. Éppen el akart sétálni gyors léptekkel amikor Elias megkerülte, ezzel a fiúk elé állva.

-Te korcs, tűnj el az útból, nem rád vagyunk kíváncsiak hanem a mögötted álló virágszálra! - Mondta az egyik.

Julie-t, azaz Pillangót kirázta a hideg, undorodott az ilyesfajta fiúktól. Megfordult és csak nézte az előtte álló Elias hátát, addig nem is vette észre mennyivel magasabb nála, pedig nem egyszer kellett szembenéznie vele.

-Megtennék, hogy arrébb vonszolják arannyal bevont hátsófelüket?

-Te kis-!

-Amíg szépen mondom. Tehettek próbára nem én járók pórul. - Olyan megrettentően mondta, hogy még Julie is megijedt, a fiúk odébb álltak, persze morogtak az orruk alatt de a náluk fél fejjel magasabb Elias-sal pont egy estély közepén nem akartak leállni verekedni, már csak azért sem mert elverte volna őket mint egy bokszzsákot. Megfordult és szembetalálta magát Pillangóval, aki a közelség miatt hátrált 2 lépést. Reakció 0, értetlenség a Mount Everest csúcsán.

-Öhm... Köszönöm szépen. ~Gyerünk Julie, most Pillangó, viselkedj Pillangóként!
-Felkérhetlek egy táncra?

-N-Nem! - Gyors válasz, elutasítás. Szegény fiúra mintha egy 40 kilós kő zuhant volna.

-Miért, már elígérkeztél? - Kérdezte csalódottan.

-Mert... - Gyorsan gondolkozott el mit találhatna ki majd az első eszébe jutó gondolatát mondta. -Mert a társamra, Pávára várok aki valószínűleg letámad, hogy táncoljak vele... - Erre Elias úgy érezte mintha egy talált feliratú nyilat lőttek volna a fejébe, de ahogy mondta Pillangó, letámadja és addig próbálkozik amíg teheti, vagy amíg olyan visszautasítást kap ami nem Páva miatt van.

-Nem bánom, ha megjön akkor nem állok ellent, hogy elraboljon. De addig is nem könyörülnél meg rajtam? - Fél térdre ereszkedett és felvette a könyörülj meg ezen a szegény legényen pózt, amin Pillangó akaratlanul is elkezdett nevetni.

-Igazán kedves ~És furcsa -De de nem lehet.

-Miért?

-Mert...

-Ígérem nem próbálkozok többet ha épkézláb visszautasítási választ adsz, ha ellenszenves vagyok azt is elfogadom.

~Ez a fiú biztos Elias Paradis?

 

-Van egy kwami a közelben. - Állapította meg Nooro az egyik csilláron ülve.

 

-A helyzet az, hogy... - Oldalra nézett. -Falábú vagyok. - Erre Elias elkezdett nevetni amire Pillangó elvörösödött szégyenében.

-Ha csak ennyi a baj. - Felállt, kiegyenesedett és megfogta Pillangó csuklóját és a táncparkett felé húzta.  

 -Tényleg nem jó ötlet, rádlépek, eltöröm a lábad, bármi előfordulhat! ~Nem is táncolt egyik órán sem! - Késő bánat. Már a táncparketten voltak és minden szem rájuk szegeződött, nem volt visszavonulás, ha elmegy akkor megrohamozzák, ha marad akkor leégeti magát de legalább senki nem kéri fel táncolni. Előre becsukta szemeit felkészülve az esésre.

-Ha kíváncsi vagy a véleményre, egész jól táncolsz.

-He? - Először egyik, majd másik szemét is kinyitotta, és tényleg. Táncolt. -Ez lehetetlen, biztos álmodok!

-Pedig annyira igaz mint én előtted.

-De, te, miért? Mert te, de nem, vagy... Vagy megőrültem.

-Ezt most nem teljesen értem.

~Hát még én... -Van ikertestvéred? ~Tényleg megkérdeztem, nem vagyok komplett.

-Nincsen. Nyakamat teszem rá, hogy neked sincs.

-Miért vagy ebben ennyire biztos?

-Mert a szépségednek nincs párja, ezért nehezen hiszem, hogy lenne. - Pillangó lesütötte szemeit a földre, nem bírt Elias szemeibe nézni, ahhoz valamiért, maga sem tudta miért túl nagy zavarban volt.

~Ez most egy bók volt? Vagy nem? De úgy hangzott? De miért? Vagy fordított nap van? Másik világba kerültem? Beverte a fejét? Én vertem be a fejemet? Nem úgy gondolta? Rosszul hallottam? Nem... A hallásom kétségtelenül jó...

~Elpirult. Francba, túl aranyos.

Kiegészítették egymást, nem nézte Elias Pillangó lépéseit mégis úgy lépett minden lépést aminél rálépett volna a lábára mintha látná.

~Furcsa szerzet vagy, Elias Paradis. -Nem értem, a táncpróbán bárhogy próbálkoztam nem sikerült.

-Vagyis jó páros vagyunk. - Mondta mosolyogva Elias.

Mindenféle érzés kavargott Julie-ban. Addig mindig csak a morcos és gonosz arcát látta, és elégedett vigyorát, de akkor mosolygott, rá, vagyis Pillangóra. A gondolat, hogy minél hamarabb szabadulni tőle valahol már elhagyta.

-Ki tudja. - Eldöntötte, hogy kiélvezi a helyzetet. Nem felkavaró, sokkal inkább nyugtató és békés érzés volt vele lenni, és ezt élvezte. Mintha ő lenne Hamupipőke Elias pedig gonosz mostoha és a herceg egy személyben. A varázslat pedig addig tart, amíg nem hagyja el a termet.

Végül mint a mesékben, végigtáncolták az estét.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 4
Heti: 36
Havi: 187
Össz.: 40 764

Látogatottság növelés
Oldal: 17. fejezet: A bál: Tánc
Miraculous LadyPapillon - © 2008 - 2024 - miraculous-ladypapillon.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »