Egy majdnem jól sikerült randikérés: 

 

Szólt az óra, Julie frissen üdén és lelkesen vágta nagy erővel a polcra. Nooro meglepődötten nézte társát, aki ritka nagy életkedvvel vette fel új ruháját. Büszkén nézte kreációját tükrébe nézve. Rövidebb ruha mint elődje, de tetszett neki, elégedett volt teljesítményével. Reggeli tollászkodását elvégezve kikérte Nooro véleményét. Ámult-bámult a kwami. Mosolyogva bólogatott mesterére akinek kivételesen kicsattant a kedve mint a tojás amit reggelizett. Julia szintén megjegyezte, ruhája csodásra sikeredett. Jókedvét viszont furcsállta.
-Mi történt, hogy ilyen jókedvű vagy? - kérdezte vidáman Julia.

-Semmi különös. Viszont lehet később fogok hazaérni. - Julia mintha megkövült volna, kezében összeroppantotta a tojást. - Julia? - lassan hátrafordult keresztlányához, kezéről csöpögött a tojás, de nem zavarta, mintha ott sem lenne. Julie kezdett lassan de biztosan megijedni.

-Julie.

-I-Igen?

-Azt hiszem, most kezdtél el igazán tinédzserlány lenni. - törölgette le tojásos ujjával nem létező könnycseppjeit.

-He?

-Fiú van a dologban? - mindent tudó széles mosolyával mintha Julie-ba látott volna és mindent úgy olvasott ki a lányból mintha egy könyv lenne. Hát hiába, ő volt anno kamaszlány. - Csak nem a tegnapi fiú?

-Haragudnál ha igen?

-Hülyéskedsz? Totális boldogság és cukormáz, hogy végre még ha csak barátként de találkozol egy fiúval!

-Tényleg?

-Tényleg!

-Hát okééé...

-Figyelj, amiken most mész át azokon a dolgokon már én már rég átmentem. Az első szerelem. Csodálatos dolog. Az első szakítás már kevésbé de remélem mázlid lesz... - Julie szépen kiosont amíg keresztanyja a múltjában sírdogált első szerelmén. Első szerelemről jutott eszébe, a lila szalagot amit Bazile-tól kapott út közben összekötötte vele a haját.
Mivel késésben találta magát, gyors tempóba váltott. Előre is bocsánatot kért Nooro-tól a rázkódásért. Csengő előtt öt perccel futott be. Tess ledermedt, többiek (főleg a fiúk) fütyültek, Elias tátott szájjal és szemmel nézte a lent álló lányt. Odasétált és leült helyére kissé kipirult arccal a futástól (és fütyülésektől).

-Furcsa? - kérdezte Tess-től.

-Ez valami isteni lett drágám! És ezt egy éjszaka alatt? Hát, azt hiszem megúsztad a vásárlást. - húzta mosolyra száját. - Délután átjössz? Tervezgethetnénk ruhákat.
-Ne haragudj, már van programom.

-Micsoda?

-Délután meglátod, azt hiszem holnap le fogsz gyilkolni.

-Ezt most nem vágom de ha így mondod, biztos lehetsz benne.

 

 

Elias akaratlanul is egész nap titkon Julie-t bámulta. Nem vallotta be magának de megfogta a látvány. Gondolta órák után megint bocsánatot kér tőle, hátha. Terve nem sikerült ugyanis minden szünetben bepróbálkozott nála de vagy meg sem hallgatta vagy közbeszólt valami vagy valaki. Mérgesen eldöntötte, órák után ezer százalék megteszi még akkor ha megint hozzávágnak egy panírozott sült csirkét. Duusu biztatta, hogy biztos menni fog, megbocsát neki! Valamikor...

A nap hátralévő része átlagosan telt. Ugyan az órák unalmasak voltak de ez sem vette el az osztály hangját és kedvét szünetben.
Utolsó óra, kémia. Még az is húzza a száját akinek semmi gondja nincs a tantárggyal. A tanár nem elsőosztályú, aki nem figyel oda annak annyi, túl szakszerűen, túl unalmasan magyaráz, egy alkalmat leszámítva a tanárnő sosem tartott laza órát, amikor filmet néznek. Reménykedtek, hogy jókedvében jön órára.

-Jó reggelt gyerekek. - jött be az ajtón a tanárnő majd mérgesen de nőiesen leült – Dolgozatot írtok egész órán! Dupla jegyet ér, nem témazáró dolgozat.

Ennyit az imákról.

Óra végén a tanárnő beszedte mindenkitől a dolgozatot. Sokan állnak nála bukásra, olyan a szeme mint egy sasé. Eddig nem volt rá példa, hogy valaki tudott nála puskázni. Legtöbben sóhajtva dobták le fejüket padjukra, tudták, hogy totális bukás amit írtak.

-Következő órán akiknek egyes lett, vagyis sokaknak – tette hozzá – azon lusta gyermekek újraírják, ugyanúgy két jegyet fog írni. - mérgesen és kiakadva néztek drága kémia tanárnőjükre. Ha szemmel lehetne verni valakit, nos ő akkor már rég kirepült volna az ablakon. - Köszönöm a figyelmet. - kilépve a teremből mindenki panaszkodott a másiknak, hogy nem igazságos, túl szigorú, miért kell ennyire szigorúnak lennie és így tovább.

-Hányas lett? - kérdezte Julie.

-Azt hiszem... talán... a kettes megvan...

-Te legalább tudod feltételesen mondani...

~Hármas vagy négyes lesz, nem olyan vészes. - gondolta Elias.

Kicsöngettek.

 

Elkezdett mindenki összecsomagolni. Nem siették el, páran gyorsan pakoltak össze és futottak a dolgukra ezerrel, de a többség nyugodtan pakolászott és várta meg barátjait míg ő is elkészül, hogy együtt mehessenek egy darabig. Elias a dolgozat alatt védőbeszédtől kezdve a vacsorájáig mindent kitalált. Nem mert felkészületlenül lemenni. Mivel nem igazán megy neki a bocsánatkérés, és sima bocsánat, hogy seggfej voltammal nem mindenkit nyűgöz le, fő a biztonság. Felállt helyéről és elindult az átlagosnál lassabb léptekkel. Felmerült benne egy kérdés ami zavarta. Miért ragaszkodik annyira ahhoz, hogy Julie megbocsásson neki? Nem fontos neki. Akkor miért?
Kopogni kezdett valaki az ajtón, majd néhány másodperccel később nyitódott. Minden lány ámult és bámult. Bazile volt az. Fehér ing, fekete ujjatlan begombolt testhez simuló mellény és fekete nadrág, és természetesen fekete jól ápolt cipő. Mintha valami újgazdag legény lépett volna be. Senkinek nem volt ismerős, iskolában sem látták még. Elias majdnem beszólt neki, hogy ki a franc és mit akar itt, de akkor biccentett egyet Julie felé. Független Bazile érkezésétől folytatta mindenki a pakolást de kicsit lassítottabb adásban. Julie és egy fiú? Ritka látvány mint a fehér holló. Folytatódott a beszélgetés, még mindig a kémia dolgozaton csámcsogott mindenki. Elias mozdulni akart de akkor Julie sietve odasétált Bazile elé.

-Remélem nem zavarok. - kezdte a fiú.

-Dehogy is. Megvárhattál volna az iskola előtt is, nem kellett volna ideáig fáradnod.

-Egyáltalán nem volt fáradtság. - nyugtatta meg a lányt szavaival és halvány mosolyával. - Jól áll a ruha. Nem hittem, hogy mára kész leszel vele.

-Köszönöm. Gyorsan összepakolok és mehetünk. - visszasétált asztalához és elkezdett pakolni.

-Te kis... - kezdte szinte örömteli nevetéssel Tess.

-Mondtam, holnap megölhetsz.

-Enyhe kifejezés! Megkopasztalak mint egy csirkét, kibelezlek mint egy halat, kifaggatlak mint egy rendőr! Viszont meg vagyok sértve, mióta is van neked ilyen jóvágású ismerősöd? Hmmm?

-Tegnap óta.

-Na de most komolyan. Mióta?

-Tegnap óta.

-Jajj te lány, az őrületbe kergetsz! Na jó, menj! Menj...! - drámai hatás, pipa.

-De... ez... - kezdte Elias – Mégis ki ez? - kérdezte szinte már felháborodottan Julie-tól. Julie mérgesen minden cuccát begyűrte táskájába.

-Semmi közöd hozzá! - vágta rá.

-Egyáltalán mióta ismered ezt az alakot?

-Már elnézést – szólt közbe Bazile – ha tudni akarsz valamit, tőlem kérdezz. - egyik szeme szúrósabb mint a másik. Első látásra megutálták egymást. - Barátja vagy?

-Nem. - felelte Elias.

-Szerelme vagy?

-Isten ments. - vágta rá Julie.

-Jóban vagytok?

-Nem. - monda egyszerre Julie és Elias.

-Akkor mi jogon avatkozol bele mit csinál? Nem tartozik senkinek magyarázattal mit tesz. - Elias erre nem tudott mit felelni, igaza volt. Semmi köze mit tesz a lány. Julie elrendezte táskáját, elköszönt Tess-től és mindenkitől, utána sétáltak is ki Bazile-al a teremből.

-Majdnem felnőtt fejjel is ugyanolyan a gondolkodásod mint óvodás korodban. - sújtotta a szomorú igazsággal szerencsétlen fiút.

-Ennyire vaknak már születni kell. - mondta Ella fejét rázva.

-Pedig az orra előtt van a válasz. - rázta fejét Martin.

-Mi a fenéről beszéltek?!

-Semmiről. - vágták rá.

 

Két órával később, 16:00-kor:

 

Bazile és Julie éppen a park mellett sétáltak el. Nem csináltak sok mindent, mégis remekül elvoltak egymás társaságában. Kérdezz-feleleket játszottak, illetve egy olyat, hogy egyikük mond egy helyzetet, és, hogy a másik hogyan cselekedne. Például zombiapokalipszis esetén. Séta közben Julie megpróbálta idegesítő lelkiismeretét elfojtani, de nem sikerült, egyre feszültebb lett amit Bazile is észrevett.

-Azt hiszem el kéne búcsúznunk mára. - mondta a fiú váratlanul. Julie azon aggódott ő csinált-e valami rosszat.

-Rosszat mondtam vagy csináltam?

-Semmi ilyesmi. Viszont neked dolgod van.

-Nekem? Dolgom? Milyen dolgom?

-Nem tudom, de látom rajtad, hogy oda húz a szíved.

-Hülyeség... tényleg. - azt elhitetni mással amit még ő sem hisz el, lehetetlenség számára.

-Nem akarod, mégis fontos.

-Nem bánnád...?

-Dehogy. Van amit meg kell tennünk ha akarjuk ha nem.

-Köszönöm. - rámosolygott a fiúra, majd ellenkező irányba futva elindult. Mikor eldugott részhez ért ahol senki nem volt, kihasználta a lehetőséget és egy bokorban átváltozott.

-Nooro, szárnyakat ki!

 

-Fenébe is! Akkor is zavaróóó! - mérgében a füvet kezdte tépkedni.

-Történt valami, Fiú? - kérdi egy női hang, egy eltéveszthetetlen és gyönyörű. Elias biztossága ellenére nem hitt a fülének. Felnézett a hang irányába, egy pár méterre álló fa ágaira.
~Pillangó! - örült rég látott szerelmének, mégis valami biztos más volt mint általában. Tekintete nem lágy és kedves volt hanem inkább... közömbös. - Mit keresel itt?

-A legőszintébben mondom – sóhajtott - fogalmam nincs. Előbb voltam oly' hülye, hogy magára hagytam egy kedves, figyelmes és helyes fiút. De fogalmam nincs miért. És ez lehangoló.

-Milyen fiú? - a hír hallatára magát beleértve minden fiút elküldene a fenébe. Az viszont megnyugtató, hogy nem kell azon agyalnia miért idegesíti Pillangó esetében a dolog.

-Egy fiú. - szinte érezhető a hidegség amit magából árasztott Elias felé.
Kínos csönd következett. Mindkettejükben ezer kérdés, mégsem jön egy sem. - Láttam valamit.

-Micsodát?

-Téged. Ahogy egy lánytól bocsánatot kérsz. Miért kellett bocsánatot kérned, ha szabad tudni? - Elias arcán megbánás jelent meg. Ismét a füvet nézte szüntelenül.

-Mert egy hülye barom voltam.

~Nem mintha ebben bármi meglepő lenne.

-Nagyot tévedtem. Sőt, hatalmasat, kolosszálisat.

-Van amikor az ember sorban követi el ugyanazokat a hibákat.

-Nem vagyok rá büszke, de mélyen megbántottam egy lányt. Olyanokat tettem amiket csak egy nyomorult állat tesz. Még meg is sirattam. - minél tovább mondta, annál inkább nem fordította el tekintetét a zöld fűről. Őszintesége meghatotta Pillangót. Azt hitte amikor először kért bocsánatot, hogy csak úgy, semmi komolysággal mondta szavait, de most, neki mint Pillangó, szavai komolyak és őszintének hangoztak.

-Mondd csak... ha ez a személy meghallgatna téged, mit mondanál neki, úgy mintha neki mondanád?

-Azt, hogy... Őszintén sajnálom, hogy egy ökör voltam, egy erőszakos állat. Tisztában vagyok vele, hogy egy gyökér vagyok, semmissé tenném ha lehetne, de ezt sajnos nem tehetem. Együtt kell élnem a tettemmel, akármennyire sem tetszik. Magam sem tudom miért akarom a bocsánatodat kérni, mégis szeretném ha ismételten megbocsátanál és nem átkoznál. 

-Ennél borzalmasabb bocsánatkérést még nem hallottam. - mondta kicsit nevetve, mégis mosoly ült az arcán.

-Ne már. Tényleg?

-Egynek elmegy. Most viszont azt hiszem mennem kell. Megjósolom, hogy maradj ülve, láttam a kis barátnődet errefelé sétálni. Nemsokára ideér.
-Mi?! - Pillangó egy ugrással eltűnt a semmibe. Elias bepánikolt. Elfusson? Másszon fára? Változzon át? Annyit törte a fejét mit tegyen, hogy Julie közben odaért hozzá. Furcsamód kevésbé tűnt mérgesnek mint azelőtt. Megpróbált nemtörődöm lenni a lánnyal, minta nem érdekelné mi van vele. Nem akarta gyengeségét kimutatni neki.

-Nocsak-nocsak. A fiúdat merre hagytad?

-Dolga akadt. És nem a fiúm.

-Tényleg? Vagyis... hehe... tényleg? Pedig úgy nézett ki.

-Tényleg. Leülhetek?

-Azt csinálsz amit szeretnél. - Julie szépen nőiesen leüllt, szoknyáját maga alá tűrve.

- A viszonyunkat elég érdekesen lehetne leírni. Ha esetleg mondanál valamit... - bármire gondolt, de leginkább a bocsánatkérésre célzott. Pár percig Elias csak nézte a földet, majd erőt vett magát és a lányra nézett.

-Sajnálom amiért egy... - kezdett bele és rögtön hallgatott pár másodpercig majd folytatta – vadállat voltam. Amiért tévesen ítéltelek el. Amiért megsirattalak. Amiért megszorítottam a csuklódat. Amiért a falhoz löktelek. Amiért megfenyegettelek és a szokásosnál is brutálisabban szívattalak.

-És még?

-Mert a lelkedbe gázoltam.

-És még?

-És, hogy azt mondtam... valótlan dolgokat mondtam amik sértőek és a szüleidet is belekevertem és azt mondtam mindenkit tönkreteszel pedig ez nem is igaz.

-És még?

-És... Nem tudok többet mondani! - akadt ki a fiú akinek már nem volt több ötlete mit mondhatna.

-Rendben, nem szívom a véredet. Megbocsátok...

-Ezt most komolyan is mondod vagy csak úgy mondtad?

-Komolyan mondtam. De van egy feltételem.

-Tudtam én, hogy nem lesz könnyű menet. Mi az? Ország-világ előtt térdeljek le és kérjek tőled bocsánatot? Legyek a szolgád?

-Nem, de most, hogy mondod egész jól hangzanak.

-Akkor...?

-Legyél azaz Elias Paradis akit ismerek, megszoktam a cica-egér harcainkat, ha ez jelenti azt, hogy visszatérünk a normális kerékvágásba. Jóban azt hiszem sosem leszünk, és haragudni mindig fogok rád, egy kicsit legalábbis biztos.

-Ennyi a feltétel? - nézett csodálkozva Julie-ra.

-Ja, hogy nem tetszik? Felőlem lehetsz a szolgám is ha szeretnél.

-Nem, nem, nem, nem, nem, nem! - tiltakozott hevesen – Nem így értettem, csak azt hittem vissza akarod adni azt a sok rosszat.

-Ó ne aggódj, az is meglesz!

-He?

-Tess még nem intézkedett ha jól emlékszem.

-Ajjaj...

-Mondanám, hogy örültem, hogy megismertelek, de akkor hazudnék. Viszont előre is sajnállak. Nem tudom mit fog Tess csinálni, de a legutóbbi fiú aki belém kötött, még általánosban... mondjuk úgy, hogy valószínűsíthetően nem lesz gyereke. - Elias nyelt egy nagyot, arca falfehér lett. Elég jól ismerte a lányt. Óvodában is egy vérszomjas boszorkány volt, annyi különbséggel, hogy már tudja hova célozza a rúgását. - Azt hiszem... végrendeletet kéne írnom.

-Nem ártana. - helyeselt Julie.

Pár perces néma csöndet Elias törte meg.

-Egyébként hadd kérdezzem meg, de most halál komolyan. Jártok azzal a balfácánnal, szereted? - a hirtelen jött kérdést Julie nem tudta hova tenni. Miért érdekli őt?

-Miért akarod tudni?

-Félreértés ne essék, nem vagyok beléd szerelmes. Csak ha ez van, akkor nem fogom balfácánnak nevezni (csak magamban).

Julie mintha figyelmen kívül hagyta volta Elias-t. Lefelé nézett, nézte a füvet ahogy fújja a szél. Gondolkodott.

~Szerelem. Jól érzem magam vele. Szeretek vele lenni. Kedves, figyelmes, megértő és még sorolhatnám. Mondhatni a tökéletes fiú. De...

-Bocs, nem kell válaszolnod, semmi közöm a dologhoz.

-Tudod – kezdett bele – most valamire rávilágítottál.

-Én? - mutatott csodálkozva magára.

-Te.

-Szabad tudni mire? Elég furcsán hangzik, hogy ilyet tegyek.

-Ti-tok. - felelte enyhe mosollyal. - Most viszont ne haragudj de mennem kell. El kell intéznem valamit. - felállt a földről, leporolta ruháját nehogy valami bogár, fűszál vagy valamit koszt magán hagyjon.

-Rendben. Akkor holnap?

-Akkor holnap. - elindult. Ahogy távolodott a fiútól annál gyorsabb tempóba ment át míg végül olyan gyorsan futott mintha valaki üldözné. Negyed órát megállás nélkül biztos futott mikor vörös kifáradt arccal megállt. Lihegett. Szomjas és fáradt volt.
~Én ostoba. Futok mint egy hülye pedig ennyi idő után már biztos otthon van. De meg akarom neki mondani... - gondolta magában mikor vállára egy kéz simult. Kicsit megijedve reflexből hátra fordult és hátrált két lépést. Ijedtsége rögtön elmúlt, helyére megnyugvás költözött. Bazile volt az.

-Láttalak futni. - kezdte a fiú – Gondoltam vagy valaki elől menekülsz vagy engem keresel.

Talált.

-Beszélnünk kell. - lihegte. Nem heverte még ki a futást. Nem akart semmi bántót mondani Bazile-nak. Rövid ismeretségük alatt mindig kedves volt vele.

-Mondd csak. - Julie ki-be fújta levegőjét, hogy normálisan el tudja mondani mondandóját.

Julie mindent elmondott Bazile-nak. Azt hitte alig jönnek majd a szavak, de mindent sikerült elmondania könnyedén neki. Aggódott egy kicsit. Nem tudta mi lesz a reakciója.

-Sajnálom a dolgot. - Julie nem bírt Bazile szemeibe nézni – Köszönöm, hogy elmondtad. Nem sok lány tenné meg a helyedben. Elfogadom a döntésedet. Viszont ha meggondolnád magad, itt leszek.

-Ne haragudj...

-Miért haragudnék? - mondta kissé fájó mosollyal. - Akkor most engedelmeddel indulok.

-Mindent köszönök. - Bazile válaszként megsimogatta Julie fejét, majd hátat fordított és elment.
Fájt neki, viszont először életében Julie Delacroix-ként is ugyanolyan biztos volt magában mint Pillangóként. Hátat fordított a távolodó fiúnak és határozott léptekkel elindult haza anélkül, hogy visszanézett volna.

 

-Úgy tűnik lerázott. - vihogta Plagg.

-Ó még messze nincs vége a játéknak. Az igazi harc hamarosan kezdődik. Azt pedig se Julie, vagyis Pillangó, se az idióta madara nem éli túl, hacsak nem hódolnak be Zweifel mesternek! - mondta ördögi vigyorral arcán Bazile amitől Plagg még inkább rosszul érezte magát mint ahogy szokta. Segíteni akart Duusu-nak és Nooro-nak, de nem tudott.

 

Pár nappal később este a bank tetején

-Szép munka volt ahogy mindig, Lady! - térdelt le Pillangó elé és csókolta meg bal kézfejét majd felegyenesedett. Ismét látszódott a köztük lévő majdnem fél fejnyi különbség.

-Mindig lebecsülöd magad. Ha te nem lettél volna itt az egyikük elmenekült volna.

-Hááát talán én sem voltam rossz.

-Figyusz. Kérdezhetek valamit? - kérdezte Pillangó.

-Bármit.

-Ha lehetne egy kívánságod mi lenne az? - Páva elgondolkodott egy kicsit. Nem hasára csapva akart választ adni. Jólesett a lánynak, hogy nem vicceli el hanem tényleg komolyan gondolkodik a válaszán.

-Ha bármit kívánhatnék akkor... elvinnélek valahova.

-Vagyis elvinnél... randizni? - kérdezte elpirulva mintha nem hallotta volna.

-Neharagudjtudomhogyhülyeségfelejtsdelamitmondtam! - egy levegőlvel végigmondta majd a kínos helyzet miatt örült, hogy sötét van ugyanis még Pillangónál is vörösebb lett az arca. Szíve hölgye elkezdett kuncogni majd mondta.

-Kár, pedig igent mondtam volna. - Páva lefagyott. Nem pislogott, mozdult meg de még csak levegőt sem vett. Robotszerűen fordította Pillangó felé a fejét és nézett rá.

-Igen? Mármint, hogy te eljönnél velem...? De te... nem randizol senkivel? - tette fel a kérdést ugyanis amikor legutóbb Elias-ként beszélt vele azt mondta egy undorítóan helyes kis nyavalyás (Elias gondolata) fiúval találkozott.

-Szabad vagyok mint egy pillangó. - nyugtatta meg a fiút. Felcsillant a remény szemiben. Nem hitte el teljesen. Tényleg megtörténhet?

-Ez esetben. - kihúzta magát és kicsit izgatottan de határozottan megkérdezte – Eljönnél velem randizni?

-Igen, feltéve ha nem kell főznöm.

~EZ AAAAZ!!! - nem akart a szokottnál is nagyobb hülyét csinálni magából ezért belső majomszerű táncát valóság helyett képzeletében járta el. - És mit szeretnél csinálni? - kérdezte kitörő lelkesedéssel.

-Lehet meglepi? Te megmondanád milyen ruhában jöjjek és hova? Persze álarcban.

-Hm... Kérdezhetek pár dolgot?

-I-igen.

-Mennyire szereted a tömeget, emberek között lenni, táncolni, énekelni?

-Sok idegen ember között hosszútáv nem igazán szeretek lenni. Táncolni elég bénán tudok de nincs ellenemre ha a partnerem felkészül a legrosszabbra. Énekelni nem tudok, de ablakot törni igen. Beszélgetni jobban szeretek.

-Együttműködésedet köszönöm. Még egy kérdés: Csütörtökön jó lenne neked?

-I-igen, biztos, persze! - kicsit sem volt ideges, kicsit sem...

-Akkor mit szólnál ahhoz ha csütörtök este 22:00-kor ugyanitt találkoznánk átváltozva? Utána elvinnélek az igazi helyszínre.

-És milyen ruhát vegyek fel?

-Elegánsat, szépet. Na nem mintha akármiben nem lennél szép! Biztosra veszem, hogy rajtad egy krumplis zsák is jól állna! Csak... ekh... érted...

-Öhm köszönöm? Hehe... Akkor csütörtök, 22:00, szép ruha.

-Igen!

Kínos csönd.

-Akkor most – mondták egyszerre.

-Mondd te előbb. - mondta Pillangó.

-Nem-nem, mondd nyugodtan te.

-Talán egy másodperccel előbb mondtad.

-Hölgyeké az elsőbbség.

-Rendben. Csak annyit akartam mondani, hogy itt lenne az ideje mennünk. Legalább is nekem biztos. Túl régóta vagyok a fürdőben, keresztanyám a végén még kiszúrja.

-Á, rendben. Pont ezt szerettem volna én is mondani.

-Akkor csütörtökön. - mondták megint egyszerre. Páva elindult előre, hogy átugorjon az egyik másik oldalon lévő házra. De annyira izgatott volt még mindig, hogy nem figyelt, megbotlott és háztető helyett a bank előtti betonra esett. Pillangó aggodalmasan odasietett az épület szélére, hogy ellenőrizze, hogy társa egy darabban van e még.

-Jól vagy? - kérdezte Pillangó.

-Köszönöm kérdésed, élek. - Pávát körülvették a csodálkozó rendőrök. Így is kínos volt a helyzete. Összekaparta magát és mintha nem esett volna betonra elment.

~Remélem nem esett nagy baja.

Pillangó szárnyai indáit használva ugrált. Magával ragadó volt este a sötétben lennie. Zavartalanul. A kivilágított utcákon előfordultak emberek, párok ahogy fogták egymás kezét. Belegondolva, hogy pár hónapja, az év első napjáig átlagos élete volt, visszahúzódóbb és szerencsétlenebb volt mint most. Megmosolyogtatta. Nem sok idő telt el, mégis sok minden történt. El sem tudta képzelni milyen lehet szerelmesnek lenni. Most meg...

 

„~Szerelem. Jól érzem magam vele. Szeretek vele lenni. Kedves, figyelmes, megértő és még sorolhatnám. Mondhatni a tökéletes fiú. De...Bazile akkor sem Páva.” 

Sok minden változott.
Pillangó fejében még mindig a pár perccel ezelőtt történtek jártak. Randi. Pávával.

~Randi Pávával... Úristen most mit tegyek?! Ideges vagyoook! - zavarában fejét kezeibe temette. Csak volt egy bökkenő. Egy Eiffel-torony méretű bibi. Mivel nem nézett maga elé viszont nem állt meg nem látta, hogy nekimegy a toronynak.

~Fék, fék, fék, fék, fééééééééééééééééééék!!!!!! - nagyot csattant a toronynak. Mint egy csiga úgy ment le míg lehuppant a földre, persze fenékre esett. ~Miért ismerős ez a helyzet? - kérdezte magától siránkozva.  

Oldal: 28. fejezet: Egy majdnem jól sikerült randikérés
Miraculous LadyPapillon - © 2008 - 2024 - miraculous-ladypapillon.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat